2013. október 10., csütörtök

Vágytáncoló

Félhomály, kékes-vörös játszik az éjszakában. Olvad a szenvedély, megfagy a lélegzet, elcsábít a mámor és az esti csendben halkan megszólal a zene. Majd ütemes kissé túlfűtött dallammá csorogja át magát a dobhártyámon. Érzem ahogy a basszus bevésődik a testembe, kitölti az érzékeimet, mint ahogyan az itatóspapírt átszínezi a tinta. A szám megremeg és a szívem egyre erősebben veri az ütemet. Átjárja a remegés és a vágy az egész lényemet.
Mozdulni akarok. Igen, mozdulok is, s közben csukva tartom a szememet. Érzem, hogy teljesen a ritmusé lettem, azt tehet velem, amit csak akar. Mozdul a karom, a csípőm, íveket ír a légben. Könnyű lepéssel siklok és forgok a félhomályban.
Ha megérint, feltámadok, szállok a mennyekben, majd bukom alá a pokol mélyére. A levegő elpárolog. Érzem, hogy megfulladok! Érints meg, s hangjeggyé leszek a kottádon.
Átölelem a zenét, és az is átölel. Kölcsönös szerelemmel a menny kapujában kitárom mindenem, s verejtékcseppjeimen szikrázik az ablakon át beszűrődő holdfény.
Szédülés, édes önkívület, s az aktus felemeli, megfeszíti, majd a földre dobja ernyedten testemet. Eggyé váltunk. Élveztem a zenét, és a zene is engemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése