2013. október 24., csütörtök

Merengés



Hiába halkulsz el, bújsz a csendedbe és gyötröd magad. Mosolyogni új reményre, tudva hogy veszíteni fogsz, mert mindig, újra és újra meghalsz, hogy feltámadj, majd összetörj, vért fakassz. Mert igenis ember vagy és nem szobor és igenis fáj, ha megroppansz, elesel és néha nem tudsz felállni  és érzel és félsz és tudsz fájni, látni és kérdezni, sikítani, nevetni és könnyezni az éjben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése