Te Kedves… jó, hogy vagy nekem.
Amikor kinn vihar van, amikor kinn tömeg van, amikor érzelmek csapnak össze a
téren, és emberek nem otthon vannak a családjukkal, mert nem is tudom, hogy
van-e egyáltalán családjuk, akkor tudom, hogy jó amiért veled együtt lehetek.
Te Kedves… jó, hogy vagy nekem. Amikor
gondolnék valakire, amikor megállok egy pillanatra, vagy kettőre, amikor néha
egyedül eszem, élek az emlékekből, és várom a következőket.
Te Kedves… jó,, hogy vagy nekem.
Amikor sajnálom azokat, akiknek ez nem adatott meg. Akik egyedül vannak mindig,
akik ülnek a téren, és haverokkal isznak, akik üvöltenek, és céljaikban a
„haza” és a „mindenki” van benne, csak éppen nincs otthonuk, és nincs senkijük.
Te Kedves… jó, hogy vagy nekem. Amikor
bezárom az ablakot, és kizárom a tévét, és azt érzem, hogy meg kell tartanunk a
világunkat ilyen kereknek.
Te Kedves… jó, hogy vagy nekem.
Ilyenkor tudom, hogy ugyanezt érzed, vagy valami nagyon hasonlót, és most még
nem is félek, hogy ez valamikor másképpen lehet.
Te Kedves,… jó, hogy vagy nekem.
Ilyenkor miért van az, hogy ezek a nagyon jó dolgok nekem azokkal összehasonlításban
jutnak csak eszembe? Miért van, hogy látni kell ahhoz a nyomorúságot, hogy
igazán értékelni tudjuk a szépséget? Miért van, hogy a hideg víz emeli ki a
meleg víz selymességét, és a sötét éjszaka a fény szeretetét, a fejekben való
sötétség a tudás iránti vágyat.
Te Kedves,… jó, hogy vagy nekem.
Most tényleg haladunk mi, vagy a többiek visszafelé? Azon kapom magamat, hogy máris elgondolkoznék
olyanon, ami nincs is benne az életünkben.
Te Kedves… jó, hogy vagy nekem. Most
kérek tőled: Ne engedd, hogy behozzam a terünkbe azt, ami nincs is benne. Legyen
ez nekünk a szent kör.
Te Kedves… ugye segítesz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése