Rothadó lelkek fertőzik a város macskaköveit

Megülnek a sarkokban perceim, 
Lassan vánszorog a tenni akarás.

Hangod bennem, mint hívatlan 

Sötétben száradt túlexponált kép

Negyed óra, s mennem kell
Benned hagyva minden vágyam és álmom
Várhatsz rám, talán még visszajövök.
Legalább te higgyél benne.

Gennyedző lelkek fertőzik a város utcáit,
Alattomosan kúsznak, mind beljebb jutnak,
Házak falán fekete árnyak dalolnak,
Ölnek, pusztítanak majd a rothadás hajnalán. 

Őszinte szemekre hazug álmok jönnek,
Fáradt testekre jeges ágyak várnak,
Szennyezett szavak, szavakat dobálnak,
Üresek, súlyosak, sárosak és mocskosak.

Nincs ki mondja: meddig még,
A hazug szavakból mikor lesz elég,
Ma rothadó lelkek fertőzik a város macskaköveit,
Mire egykor büszkék voltunk, ma foszlik.