Léket vág bennem a tehetetlenség ahogy rám nézel, és tudom, épp próbálod megfejteni a pillantásom, ami ezer közül csak egy, és igazából most nem is az enyém. Egy betegség bámul rád helyettem.
Szívesen átváltoznék most. Akármi mássá, ami nem én vagyok, hogy álcázzam kicsit a gyengeséget. Bár megtehetném. Mert nem akarom, hogy ennyire félj. Csak azt, hogy könnyebb vagy egyszerűbb legyen, én pedig újra több, mint egy sápadt arcra vésett halálos ítélet.
Lennék a kedvedért...
... hang, ami a néma torkában rekedve csak üres levegőt kiált.
... a sóhaj egy élet utolsó mondata után. De a szívdobbanás is: az első.
... a gondolat, amit csak lehunyt szemmel látni.
... a gyógyszer, ami a betegség ellenszere.
... az ismeretlen a hídon, aki sem ugrani, sem maradni nem mer.
... az utolsó, aki a füledbe súgja: nem bírom tovább.
És most... én lennék a kicsi, hogy te nagy lehess.
És ahogy a fájdalom komor falai közé is egyedül lépsz be, úgy arra a messzi helyre is nélkülem indulsz majd, ahonnan nem szoktak visszajönni az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése