2015. március 30., hétfő

A Macskanő

Álmatag, buja démonpillantás, borostyánszínben tündöklő varázs. Vesztedre elhiszed, csak neked szól, neked jár.
Hamis illúzió, csalóka ábránd. Karcsú, izgató, sejtelmes női test, polipként fon körbe karjaival, ha leszáll az est. Combjait szorosan köréd tekerve, forrón magába zár. Nedves öle vágytól lüktet, nem menekülsz, míg az extázis nála csúcsra jár. Éji pillangóként repdes, csapongva száll, pókként les áldozatára, s újra rád talál.
Birtoklón ölel át, érzed a megsemmisülés vár. Piócaként szívja véred, talán a reggelt még megéred. Ernyedten zuhansz a tudattalan mélybe, mézédes szavakkal csal ismét lépre. Kígyónyelvével körbepásztáz, vesztedre behódolsz, nem hátrálsz. Kéjesen vonaglik, rád borul, szemében vad erotika dúl, értelmed fellázad, riadót fúj, nem menekülhetsz, mert tested elárul. Óvatosan kúszol, húsodba mar, e pillanatban csak téged akar. Karmával megragad, széttép, s te örülsz, hogy még élsz. Eltaszít, meztelen valód didereg, fázik, mert a Macskanő gátlástalanul vadászik.

2015. március 29., vasárnap

Álomnő

Egyetlen fegyvere a mosoly, minden helyzetben megőrzi kedvességét és hidegvérét. Türelmes a párjával, a gyerekével, a kollégáival, a kutyájával. Főztjéről ódákat zengenek, egész héten ragyog a lakása. Munkáját lelkesen, pontosan elvégzi. Árad belőle a harmónia. Intelligens, nem fitogtatja páratlan műveltségét. Ilyen az ideális nő.



Vajon létezik ideális nő, vagy ez csak a vágyálmunk? 
Szerintem nincs ideális nő, sem ideális férfi. Az ideális nő képe inkább csak a külső szemlélő szemszögéből létezik. Látunk valakit, aki sikeresnek, csinosnak, boldognak tűnik, és ráfogjuk, hogy ő az ideális nekünk férfiaknak. Azonban, ha megismerkedünk élete apró részleteivel, egyáltalán nem biztos, hogy ideálisnak tartjuk, hiszen feltárul előttünk, hogy ő is elkövetett hibákat, voltak kudarcok, válságok is az életében.
Számomra Penelopé az örök nő, örök értékekkel: hűségesen várta urát, Odüsszeuszt, ugyanakkor jó anyaként nevelte a gyerekét, megőrizte a szépségét, és rendelkezett "női logikával", vagyis kifinomult, okos, nőies észjárással. Na ez kell nekünk. Itt vannak a média által agyon hipnozitált „reklámnő. Lássuk, milyen is az ideális nő a reklámok alapján! Nos, az álomnő egyfolytában főz, mos, öblít, mosogat, vízkőtelenít, sikál, illatosít, antibakterizál, tusol, hajat mos, fogat mos, dezodorál. Ha épp nem ezeket csinálja, akkor mázsaszám vásárolja a betétet, kipróbál minden félkész élelmiszert, valamint kutya- és macskaeledelt, és egyfolytában gondoskodik a családjáról. Az ideális nő mindezt divatos ruhában és sminkkel, frissen „belőtt” hajjal teszi, a körmei makulátlanul manikűrözöttek, nincs egy gramm súlyfeleslege sem, az alakja tökéletes és maximum 35 éves. Ha ennél idősebb, akkor ő az ideális nagymama. Ezek után már csak abban bízhatunk, hogy korunkról nem csupán eme műremekek maradnak fenn, s utódaink nem a reklámok alapján alkotnak majd képet róluk. Hát a jövő generáció már csak ilyen idealizált nőkről fog álmodozni?

2015. március 22., vasárnap

Valaki ad, valaki elvesz

Érkezel Lucifer aranyszínű lován, magad mögött hagyva angyali mivoltodat. Adod azt, amit kínálsz. De mozdulatomra elrejted. Titkolod. Mi ez a játék? Ne játszd! Lépjünk tovább! Ne kelljen lopnom, rabolnom. Tartogatod. Látom. Ott van a markodban. Mutasd! Az enyém! Nekem szánod, tudom. 
Szél zúg. Hideg a kezed. Dörög, akár a szívdobbanás. Fák lengenek. A karjaid. Futsz. 
Egyre távolodsz. Egyre közelítesz. Mentenéd magad. Mentenél mást. Reped az ég. Beléd hasít. Belém nyilallik. Ég. Lüktet sápadásig. Aztán csönd. Zuhan. Megállsz. Menedéked ha lenne. 
Ez a csönd. Ahogy zuhan. Ökölbeszorított naplemente. Sötétedik. Feketül. Arcodra hull. 
Suttog az ujjaid közül. Megfullad. Gyerünk! Igyekezzünk. Reggel dolgom van. Ide vele- aztán itt sem vagyok.

2015. március 20., péntek

Tudod, én látta a szemedben a szeretetet!

Lehetne akár valóság is, akár én is állhatnék ott, rettegve, anélkül, hogy tudnám, mit vétettem.
És, ha egyszer ott leszek… megbénulva a forgatag közepén lenéző szemek és gúnyosan kiejtett szavak hálójában.
Az idő, mintha megállna, én pedig csak menekülnék a tömegből. Keresem a kiutat, de körülvesznek. Valami repül felém. Nincs időm lehajolni. Kemény ütés éri jobb vállamat. A sebzett testrészemből áradó fájdalom próbál kicsikarni legalább egy apró nyögést. De tartom magam. Durvák az emberek. Félek tőlük.
Vádolnak, hogy hibáztam, hogy nagy bűnt követtem el.  Ruhámat rángatják.  Azt mondják, rosszul döntöttem.  Már mezítelen vagyok. Hallom, ahogy sorolják apró vétkeimet. „Ezt a tegnapiért!” Egy ököl csupasz hasfalamat éri. Meggörnyedek. Dühíti őket hallgatásom.
Be akarnak törni. Fenyegetnek, hogy majd holnap… De a mondat végét már nem értem. Tompa ütés ér hátulról. Összeesem. Próbálok felkapaszkodni. Egy segítő kéz nyúl felém.
De ellökik őt, aki megmentőm lehetne. Valaki felkiált: „Csak magára gondolt!” A tömeg éljenzik. Belém rúgnak.
Már nincs erőm felemelni fejem, hogy a szemükbe nézhessek. Önzőnek tartanak, és most először szavaikkal megfertőzik lelkemet. Kételkedek magamban, a hitemben.
Hátulról egy mély hang szitkozódik. Éles fájdalom hasít végig az oldalamon. Kezemmel reflexszerűen odakapok. Melegséget érzek, majd lassan végigfolyik ujjaim közt. Vérzek. Megszúrtak. Megtörik az összhang. Néhányan érzik, hogy messzire mentek. Valahogyan a barbár csorda között belopódzik egy kislány. Arcomat két kezével felemeli, és mélyen egymás szemébe nézünk. Mosolyog. Várom, hogy megszólaljon. Mondjon valamit, bármit, amivel kiemelhet a mocsokból. Felnőttként egy gyermek segítségét kérem. De két erős kéz megfogja és elragadja tőlem. Kiabál, hogy ne tegyék. Hangja kedves, de kétségbeesett. „Látom a szemében…” Apró ajkai nem tudják befejezni a mondatot, és én nem látom többé törékeny testét. A tömeg újra rám figyel. Életemet szakadt, piszkos ruhának titulálják. De megígérik, segítenek. Újabb cipőtalp éri oldalam, majd még egy. Így megszabadíthatnak a hibáimtól. Egy hosszú bot is előkerül. De az ütéseket már nem érzem. Nem hiszek nekik. Ők nem is emberek, állatok és én vagyok a préda.
Már nem hallom őket, csend van. Magam lehetek. Egyedül a múltammal. A jelenemet tönkretették, a jövőmet elvágták. Viszont a múlt még megmaradt, hogy felmentse lelkemet a vádak alól. De tudom, hibáztam. Néha hazudtam, mikor az igazság terhét nem tudtam volna cipelni. Volt, hogy gyávaságomat farkasbőrbe bújtattam és bántottam azt is, aki csak simogatni akart. Eszembe jutnak sorra a vétkek. Már nem a sebek fájnak, hanem a felismerés. Jobb akarok lenni, helyrehozni, amit elrontottam. Még van remény. Talán fel tudok állni. Kezeim azonban képtelenek felemelni a testem. Gyenge mozdulataimtól újra vérszemet kapnak. Az egész testem ég a fájdalomtól. Megfordítanak. Arcomról a durva homokot gyengéd kezek takarítják le. Kinyitom szememet. Újra látom őt, a kislányt. Most is kedvesen mosolyog. Az ő arcán nincs ott a kegyetlenség, sem a megvetés, sem a sajnálat. Apró könnycsepp hagyja el szemem. A gonosz szavak és a durva ütések nem törtek meg, de Ő, a maga tisztaságával eléri, hogy a lelkemből nyújtsak át neki egy darabot. Nem mozdulnak izmaim, beszélnék, de nem tudok. Érzem, már csak pillanatok, de Ő simogatja arcom.
Lassan megmozdulnak ajkai, mintha kivárna az utolsó leheletig. Szemem lecsukódik, már nincs erőm nyitva tartani. De még érzem kezét, ahogy gyengéden hozzámér. „Tudod, én láttam a szemedben a szeretetet.” Hangja elcsuklik. Sóhajt egyet. „Semmi nem volt hiábavaló.” Megpuszilja arcom, és én hiszek neki.

2015. március 14., szombat

A gyönyör kertje

Füstölgő hamvad csendben, égő gyertyák narancsos homálya között fekszel. Jön már… közeleg a veszted! Átkarolja tested meztelen szülöttjét hideg tenyerével. Összeér a szánk és eltűnik a világ, csak mi ketten létezünk.
Feszengsz, mert nem tudsz másra figyelni, csak a vágyra, ami fogva tartja tested. Forr a véred, erősen lüktet az ereidben, szíved hevesen ver, szaggatottan lélegzel, Bőröd követeli érintésemet, ajkaid csókomért esedeznek. Bűnös álmaidba temetkezel, itt nem láthat senki sem. Legyőzve félelmemet, átadod magad nekem.
Egy óvatlan pillanatban átveszed az irányítást és vágyakozóan, nőstény ördögként csábítasz ágyadba, én engedek minden kísértésednek. Szenvedélyed csillapíthatatlan, mohón követeli érintésem. A parázs fellángolt, vörös fénye elöntötte testünket, agyunk kikapcsolt, és egymásba olvadtunk a kéj kénköves poklában, ami a mennyeket hozza el.
Ruhám ólomként nehezedik felhevült bőrömre, melytől pillanatok alatt megszabadítasz. Meztelenségünk ajzószerként hat, akarlak egészen. A vágy édes illata megrészegít, kiéhezett vadként követelem mindenedet. Ágyékom lüktetése elviselhetetlen és te kitárulkozol nekem. Szorosan húzlak magamra, egyre mélyebbre, várva a csodás kielégülést. Gyors lélegzetem sikolyt hordoz számodra, mely hangos mégsem kínzó, őrjítően kitartó testünkre feszülő kéjt kelt bennünk.
Ó, még! Zuhanj, szédülj velem! Zihálj! Nyögj! Fogad be a minő érzést forró gyönyörét. Izzadj, testünk forró lávaként terüljön szét szerelmi fészkünk édes homályába!
Reszketve gátlások nélkül jutunk el gyönyör kertjéhez és tudom, közel már a kielégülés.
A sötét szobát betöltik vad sóhajaink és a vágy mézédes illata. Mely bódítóan hat érzékeimre. Kipirultan, verejtékben úszva, hevesen dobogó szívvel, adjuk át magunkat a beteljesülés hatalmas erejének, mely átjárja egész testünket. Kielégült percek halmaiban, csenddé válunk egymás karjaiban. Mosolyogsz, s én csak figyelem, ahogyan elillansz mellőlem.