2013. szeptember 28., szombat

Találkozás egy angyallal


Elmerengek, s átadom lelkem a sárga leveleknek, akik halottan, csöndben fekszenek tájban, de mégis gyönyörű látványt nyújtanak éppen. Egy pillanatra, csak egy gondolatra megállok a tölgyfánál kinek öltözéke megkopott már és megölelem azt derekánál. Érzem, ahogy szívverésem együtt lélegzik az öreg tölggyel, majd megdöbbent egy kéz érintése, mert valaki a másik oldalról szintét a fát karolja.
Egy angyalt pillantok, megdobban a szívem és csodálom. Csak néz és mosolyog, nem szól. Érintése az egyetlen tavaszt öleli rám és minden mozdulata lággyá erősíti az pillanatot. Talán a kíváncsiság hajtotta ide, hogy szemléljen. Olykor önző gondolatok cikáznak a fejemben. Milyen érzés lehet egy angyalt, egy ilyen csodás lényt szeretni? Milyen lehet hozzátartozni, milyen lehet, ha Ő is szeret és nem csak a távolból álmodozom? Elenged, majd közel lép egészen az arcomhoz. Meg akarom érinteni, csak egy pillanatra, finoman, ahogy csak angyalt lehet érinteni. Bele hunyorítok a tekintetébe, ráncolom szemem, s én konstatálom, ahogy az angyal érdekes játékot űz velem. Megnevettet, leülünk az avarba, percekig csak néz. Majd elkezd mesélni, mosolygok, és minden viccedén kacagok. Mikor nevetek, látom rajta, hogy fölcsillan szeme. Mond Angyal, tán kedvelsz? Arcomban látsz valami szépet? De hogy lehetne mind ez? Hisz te Te vagy, én meg csak én. Túl szép vagy ahhoz, hogy te utánam vágyakozz. Mit művel? Mintha közelebb ülnél. Mintha lassan közeledne angyali arca az arcomhoz. A nap sütése és rozsdás barna sárgás fénye érezteti velem a csodát, majd egy hirtelen szellő furfangosan cseni el tőlem és táncot járva repíti el. Felkapja. Belekarol. Elviszi. Könnyedén repíti, s minden kavargó falevélen süvítené üzenetét. Kérlek, legalább én is hagy repüljek. Kapjon fel, karoljon át engem is a szél. Vigyen magával, óvjon, mutassa meg a világot.
Lassan, ahogy múlnak a percek, csendben sírni kezdek, elviselhetetlenül egyedül maradtam a csodával aztán zsebre dugom a kezeimet, s viszem magammal az angyal üzenetét. De aztán belém csap a felismerés. Túl kevés lennék hozzá! Kevés vagyok, hogy angyal lehessek, és vele táncoljak a felhők felett. Ő pedig nem zuhan le, nem adja fel angyali mivoltát. Lehet, jobb lenne hagyni, elrebbenni fergetegben. És könnyes szemekkel, vágyakozó mosollyal csak távolról csodálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése