Az ősz asszonya udvariasan kopogtat
ajtódon, halkan, szégyenlősen kér bebocsátást. Nincs mit tenni, olyan kedvesen
kérlel, hogy beengeded.
Titkait
nem adja könnyen. Száz és száz csodáját mélyre rejti, lassan tárja fel. Néha
jég hideg, néha egészen meleggé válik. Érzékeny. Makacs. Kitartó. Kosztümje
komor, sötét, cipője kínosan fényes.
Mélybarna
szemei bánatot hoznak, mélyen lappangó avarral-sárral kevert szenvedélyt. Zsebe
gesztenyékkel kitömve, ujjai, mint kopár faágak, léptei nyomán színes levelek
szállnak fel. Hangja búgó, bőre kicsit érdes. Csókja hűvös, de mély. Ölelése
végtelen és hátborzongató. Inkább viszi a fényt, de ha néha ajándékot hoz,
aranyos-zöldes derengésbe, bágyadt napfénybe vonja a világot. Szerelme lassan
bont virágot, de ragaszkodó. Nehezen enged. Hűséges.
Sokszínű,
megfejthetetlen, tele van meglepetéssel. Hol könnyeket áraszt, hol felszárítja
azokat. Csendesen beszédes, reménytelenül komoly. Puha pokróc alatt álmodozik,
öreg padokon ülhetsz vele.
Van benne
egy kis elkésett nyári öröm, egy kicsike tavaszi súlytalanság, és észrevétlenül
lopja be szívedbe az utódját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése