Fájdalom

A fájdalom nekem elsősorban nem testi fájdalom. Az igazi fájdalom számomra a lelkemben keletkezik. Az űr amit a másik maga mögött hagy. A kétségbeesés, a reménytelenség. Kínokat szül ahogy várok vagy rá vagy valaki illetve valami másra. Tört szúr szívembe minden kudarc és mindegyik után talpra kell állni. Tudni kell újra járni és boldognak lenni, hogy soha senki ne láthasson sírni. Eljátszani a boldogságot bármi áron. Színészkedni, hogy szeressenek. Hazudni és nem mondani igazat. Csak, hogy ne bántsunk meg másokat, miközben méltósággal elviseljük a sértéseket és megtanulunk nevetni önmagunkon.

Az fáj, hogy úgy kell tennünk mintha tényleg nem árthatna nekünk senki. Fáj kizárni a szeretetet, hogy épségben maradhassunk, hogy ne ártsanak nekünk. A magány fáj amibe bezárkózunk, hogy erősnek lássanak minket. Fájdalom, hogy gyenge vagyok és nem merek harcolni  az álmaimért hanem csak szép csendben elengedem őket.

Magamnak okozok fájdalmat és még fájóbb, hogy tudom, újra megteszem. Mert akarom, hogy elfogadjanak. Hagyom, hogy közel férkőzzenek hozzám, hogy elvegyenek mindent, hogy érezzem szeretnek.