Ha szárnyam volna, hozzád repülnék.
Hatalmas fehér szárnyakat álmodok magamnak, nagy, erős, de puha tollakból. Az
arcomon érzem, ahogyan hideg szellőt suhint a levegőbe, amikor próbálom
mozdítani. Nagyra tárva azokat suhanok hozzád az éjszaka sötétbe burkolózott
pillanatai alatt. Méltóságteljes szárnycsapásokkal, de könnyeden emelkedek
felül a köztünk tátongó távolságon. A hófehér tollakon aranyló sárga színnel
játszik a téli hold hideg fénye, a csillagok illatát átveszi minden porcikám…
Szárnyak hiányában a gondolataim
hátán suhanok feléd. Lebegek az ágyad felett, fürkészem nyugodt arcodat,
ahogyan az álmok átszelik gondjaidat. Álmodba fészkelve magamat képzelődöm
azon, hogy itt vagy.
A mai jéghideg éjjelen megfagytak a
szárnyaim. Az igyekezettől párás tollak egymáshoz tapadtak, kővé dermedve hiába
kapálózok velük. Csak zuhanok, egyenesen melléd, hozzád bújok, hogy a forróság
felmelegítse megdermedt gondolataimat. De csak álmomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése