Az ősz asszonya udvariasan kopogtat ajtódon, halkan, szégyenlősen kér bebocsátást. Nincs mit tenni, olyan kedvesen kérlel, hogy beengeded. Titkait nem adja könnyen. Száz és száz csodáját mélyre rejti, lassan tárja fel. Néha jég hideg, néha egészen meleggé válik.
Érzékeny. Makacs. Kitartó. Kosztümje komor, sötét, cipője kínosan fényes. Mélybarna szemei bánatot hoznak, mélyen lappangó avarral-sárral kevert szenvedélyt. Zsebe gesztenyékkel kitömve, ujjai, mint kopár faágak, léptei nyomán színes levelek szállnak fel. Hangja búgó, bőre kicsit érdes. Csókja hűvös, de mély. Ölelése végtelen és hátborzongató. Inkább viszi a fényt, de ha néha ajándékot hoz, aranyos-zöldes derengésbe, bágyadt napfénybe vonja a világot. Szerelme lassan bont virágot, de ragaszkodó.
Nehezen enged. Hűséges. Sokszínű, megfejthetetlen, tele van meglepetéssel. Hol könnyeket áraszt, hol felszárítja azokat. Csendesen beszédes, reménytelenül komoly. Puha pokróc alatt álmodozik, öreg padokon ülhetsz vele.Van benne egy kis elkésett nyári öröm, egy kicsike tavaszi súlytalanság, és észrevétlenül lopja be szívedbe az utódját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése