Rólad

Mesélni kezdesz, ámulva hallgatom,
Szavaid édes zene, szélhárfa dallamon.
A szívem minden másodpercben erősebben kalimpál.
Lüktet, vadul, szaporán,
Várja a felszabadítóját, ölelő karjaid szorító tartását.
Majd kiugrik meg sem áll,
Mikor vágyunk minden utat leigáz.
Keresem féltve, vágyó tenyered,
Kulcsolom a kezem a kezedre, el ne vesszen.
Most is őrzöm fény, mint holnap a tegnapot.
Békésen szétárad bennem a szerelem,
Ahogy ebben földöntúliságban bálvány lettél.
Szeretem az árnyat szemed körül,
S mintha az is vélem incselkedne,
Lágyan, simogatva,
Bújik hozzám.

Látod eljöttem

Látod, eljöttem 

Mert senki más nem
S én egyedül várlak 

Egyedül neked hiszek
És egyedül 

Miattad tiszta lelkem.

Csendélet

Néztem az elfutó pillanatot
mondtam volna valamit,
de túl erős volt a sodrás
és a szavak közül kiragadott.
Tudod ma is felszakadt a létezés
dobbanásaim hátoldalán
valami némaság, amikor
kicsomagoltam a reggelt.
Figyellek ma is
azzal a lélegzettel a számban,
amit az első elferdült
pillanatban szívtam be.
Félelmet tanítasz nekem
feszülő szótlan önuralmat
ebben a kiüresedett szűkre szabott,
összegyűrt papírra hányt csendéletben.