Mindenhol

Azon az estén, mikor majdnem minden megváltozott, elkezdett esni. Nem, ez nem az a fajtaeső volt, ami monoton kopogásával észrevétlenül csempészi be a szomorúságot a bőrünk alá, hanem az a másik fajta, a felszabadító, életet adó, megtisztító eső. A víz tisztára mosta az emberek arcát, a koszos utcagyerekek lábait, elmosta a port és a város minden mocskát.

A szoba börtönében ültem, meleg, kellemes fényektől körülölelve, magányosan. Az érzés gyorsan a torkomba kúszott, kicsi, kemény gombóccá merevedve bennem. Ha az ágyra néztem, ott volt a lábfejed, kicsit kilógott a paplan alól, a sarokban a nevetésed találtam, a tükörben a pillantásoddal találkoztam. Ott voltál a fürdőben a mosdónál, és én néztem, ahogy tisztára öblíted szappantól habos arcodat, és ott voltál a konyhában is, és láttam, ahogy reggelizel.

Időnként rám mosolyogtál, hallottam a szavaid, láttam szikrázó mosolyodat, az üvegből visszatükröződött arcodat. Beléd ütköztem a szobában, hallottam, ahogy nyitod az ajtót, láttalak egy gondolattal a fejedben, és hallottam, ahogy szerelmes dallamokat dúdolsz a zuhany alatt.

Pillanatokra nyugodtam csak meg, mikor a lakás egy-egy szegletében megtaláltalak, majd az eszmélés fájdalma zsibbasztotta el az agyamat. Forróságból a végtelen hidegségbe zuhantam minden percben, tehetetlenül nézve, ahogy a belső kártyavárak egymás után dőlnek össze.

Szinte önkéntelen volt a mozdulat, amivel felálltam, hogy kimenjek az utcára. Arcomat felfelé fordítva vártam, hogy az eső kimosson belőlem mindent, éreztem, hogy a hideg víz végigfolyik a hátamon, lecsöpög a hajamról, bekúszik a tarkóm alá, majd a hátamon egészen a cipőmbe, lassú, nehézkes nyugalomba ringatva el.

Nem tudom, talán egész sokáig álltam odakinn, abban a hatalmas esőben, amilyen talán azóta sem volt, és egyszer csak meghallottalak. Halkan, kicsit bizonytalanul szólongattál.

Kinyitottam a szemem, és ott álltál előttem, fázva és vizesen, és megöleltél, és én tudtam, hogy éjjel majd a talpad újra kilóg a paplan alól, reggel szerelmes dallamokat dúdolsz majd a zuhany alatt, és tudtam már azt is, hogy ez nekem a minden, és ott vagy mindenhol.

Hamis karcolatok az éjben

Azt álmodtam, hogy… hogy látlak meghalni…
Fordulok egyik oldalról a másikra, de már késő. A kétségbeesés már nem enged visszaaludni.



Mély sóhajok koppannak a nyirkos aszfalton. Az éjszaka messzi partokat figyel üres szemeivel, de holnaptól csitulnak a hangok, és csak ábrándot kongnak a harangok, ezért hogy újra eső mossa a lidérc lépteket, hogy a jövőbe karcolhasd a végtelent.



Kérlek, szoríts magadhoz, és mondd azt, hogy szeretsz. Hazudj édes álmokat, és vágyaid tengerét fesd meg bennem. Szavaid hamissága leplezze valódi célod. Hazudd, hogy az éjszaka után lesz holnapunk. Tedd meg, gyógyíts meg álnokságoddal, és a sebeket fedd el mérgeddel.