2012. február 24., péntek

Éjszakai őrjöngés

Mikor beléptem a füstös terembe, még szinte egyedül voltam. Elzárva a külvilágtól, csak belül, csak én és az a kevés ember. Összefolytak az arcok, és valami sláger szólt éppen, ismerős volt, de képtelen voltam rájönni, mit is hallok.
Van nekem egy ilyen különös szokásom, ha egy szórakozóhelyre lépek be; hirtelen úgy érzem magam, mintha valami húspiacon lennék, még akkor is, ha történetesen nem kalandot keresek, vagy nem is vagyok egyedül. Elkezdem felmérni a terepet. Sehol máshol nem, csak ha ilyen helyen járok. És nem is a nőket nézem, hanem a férfiakat. Megállapítom, hogy el kéne innen húzni, vagy nyugtázom, hogy nem lógok olyan nagyon ki.
Most még ez is elmaradt. Azt sem tudtam, milyen ruha van rajtam, hogy nézek ki, milyen állapotban kerültem hirtelen ebbe a húsdarálóba. Mintha valami buborékban lebegnék, és még abban sem voltam biztos, hogy mások látnak engem, és nem csak valami szellemként lézengek itt.
Eltámolyogtam a bárpultig. Minden bizonnyal mégis látszottam, mert a csapos fiú mosolyogva odafordult hozzám, és megkérdezte, mit iszom. A buborék berepedt. Rendeltem. Közben a kezem becsúszott a zsebembe, egy papír után tapogatóztam. Megtaláltam. Közben azon merengtem, hogy persze, de nem lehet állandóan menekülni a valóságból. Érthető. Kibontottam  papírt, és újra megnéztem. Egyenesen a Jóistentől kaptam ma írásos engedélyt, hogy kirúgjak a hámból. Alá volt írva, pecsételve, minden, ami csak kell. Ha valaki kérdőre vonna, hát az orra alá dugom a papírt. (Ezt a bejegyzést már itt elrontottam, mert nyilván egyetlen kedves olvasóm sem érti, miért kéne magam rosszul éreznem attól, ha szórakozni akarok - ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, én sem tudom, biztos genetikus)
Szóval álltam a bárpultnál. Engedély a zsebemben, az áttetsző, szivárványszínű nedű pedig előttem ígérte a feloldozást. Hát akkor rajta. Egy gyors mosolyog, aztán lehajtottam, egy szuszra.
Kellemes zsibbadtság. Szinte láttam, ahogy a belső világom összemegy, a külvilág édes, valóságos moraja pedig hatalmasra nő bennem.
Már nem voltam egyedül. Táncolni kezdtem. Önfeledten, közben teli torokból énekeltem is. Érdekes, mindenki mosolygott rám, aki csak felém nézett. Na nem azzal a gúnyos, lenéző, vagy azzal az átható, fikszírózó tekintettel, hanem amolyan együttérzéssel, amit mindenhonnan vártam, de nem gondoltam volna, hogy pont itt, és most kapom meg. Mintha lenne valami közös titkunk ezzel a sok idegennel. Ismerős kezek értek a vállamhoz, hirtelen a barátaim arca is egészen közelinek tűnt, és a kezemben valahogy mindig tele lett a pohár (az írásos engedély után azon sem lepődnék meg, ha a muníciómról is a Jóisten gondoskodott volna ezen az estén).
Lassan megszűnt minden kétség. Ezen az éjjel nem önmagam voltam, lüktett az agyam, száguldott a vérem. Nem volt a vállamon sem a múlt terhe, sem a jövő bizonytalansága, csak a jelen felszabadult extázisa. Ömlött rólam a víz, ahogy táncoltam, de nem érdekelt. Senki és semmi nem érdekelt, csak az, ahogyan egyé váltam a tömeggel, ahogy mindent bejárt a különös lüktetés. Az én-határok ilyenkor szétfolynak, az ember intim zónája pedig alaposan kitágul. Eldobtam minden emlékem és tomboltam, ordítottam, énekeltem. Teljesen magával ragadott a tömeg, a zene az érzés. Végre önfeledt boldog voltam. Nem számított semmi, sem az előző évek, sem az előző perc és a jövő sem.
Talán mindenki ezt keresi itt. Végre merünk érezni egy kicsit, közel engedni, és örülni, mint a gyerekek. (Ismerős a szó? Örülni? Ö-r-ü-l-n-i!) Egymásnak, a zenének, egy mosolynak. Mert itt nem tilos idegenekre mosolyogni, és nem kell úgy csinálni, mintha csak robotok lennénk, nem kell kifejezéstelen arcot vágni, és kivételesen még mindenkit fellökve rohanni sem. És ha valaki hangosan kornyikál, arra nem húznak kényszerzubbonyt, hanem vele énekelnek, és ha még az emberordibálásra vetemedne nagy boldogságában, akkor sem titulálja senki bolondnak. Mert mégiscsak élünk. 
Tudtam mire a nap kibújik az éj vad csábító karjaiból és ismét felveszi tündöklő ruháját visszatér ugyanaz a srác is, aki régen voltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése