A gyönyör kertje

Füstölgő hamvad csendben, égő gyertyák narancsos homálya között fekszem.
Jön már… közeleg a vesztem! Átkarolja testem meztelen szülöttjét hideg tenyerével. Összeér a szánk és eltűnik a valóság, csak mi ketten létezünk.

Feszengek, mert nem tudok másra figyelni, csak a vágyra, ami fogva tartja testemet. Forr a vérem, erősen lüktet az ereimben, szívem hevesen ver, szaggatottan lélegzem, Bőröm követeli érintésedet, ajkaim csókodért esedeznek. Bűnös álmaimba temetkezem, itt nem láthat senki sem. Legyőzve félelmemet, átadom magam neked.

Vágyakozóan, hím ördögként csábítalak ágyamba és engedek minden kísértésednek. Szenvedélyem csillapíthatatlan, mohón követelem érintésedet. A parázs fellángolt, vörös fénye elöntötte testünket, agyunk kikapcsolt, és egymásba olvadtunk a kéj kénköves poklában, ami a mennyeket hozza el.

Ruhám ólomként nehezedik felhevült bőrömre, melytől pillanatok alatt megszabadítasz. Meztelenségünk ajzószerként hat, akarlak már egészen. A vágy édes illata megrészegít, kiéhezett vadként akarom mindenedet. Ágyékom lüktetése elviselhetetlen, kitárulkozol nekem. Szorosan húzlak magamba, egyre mélyebbre, várva a csodás kielégülést. Gyors lélegzetem sikolyt hordoz számodra, mely hangos mégsem kínzó, őrjítően kitartó testünkre feszülő kéjt kelt bennünk.

Ó, még! Zuhanj, szédülj velem! Zihálj! Nyögj! Fogad be a minő érzést forró gyönyörét. Izzadj, testünk forró lávaként terüljön szét szerelmi fészkünk édes homályába!
Reszketve gátlások nélkül jutunk el gyönyör kertjéhez és tudom, közel már a kielégülés.
A sötét szobát betöltik vad sóhajaink és a vágy mézédes illata. Mely bódítóan hat érzékeimre. Kipirultan, verejtékben úszva, hevesen dobogó szívvel, adjuk át magunkat a beteljesülés hatalmas erejének, mely átjárja egész testemet. Kielégült percek halmaiban, csenddé válunk egymás karjaiban. Mosolyogsz, s én csak figyelem, ahogyan fáradtan is szeretsz.