Választ vársz, ám a kérdést fel sem
teszed. Mert nem tudod, mit kérdezz. Úgy érzed, ha kérdezel, csak
tudatlanságodnak adsz hangot, s hogy ettől kevesebbé, sebezhetővé válsz.
Beszélek hozzád, elmondom mi fáj, mi
szerez örömöt és mintha meg sem hallanád. Kérdést viszont nem kapok, melyből
tudnám, neked melyik út járható. Mintha egy üres, hófehér fal előtt állnék,
amit szívesen festenék, de te ott állsz és a színeket fekete festékkel takarod el,
s közben a hófehér tisztaságot sírod vissza.
Kérdezem miért, de nem hallod. Keret
kell, szabály, amelyhez tarthatod magad, s engem is. Ám a színeknek határ nem
szabható, megállíthatatlanul hömpölyögnek tovább. A fekete sem fekete többé,
hanem csak elkeseredett próbálkozás, amelyen átüt az eredeti.
Mond, miért nem engeded a színeket önmagukban létezni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése