Sír az eső

Egész nap csak sír,
Sír az eső,
Nincs, nem is volt,
És soha nem is lesz senki,
Ki fájdalmát igazán megértené…
S talán ez az ő igazi bánata.

Színtelen

Választ vársz, ám a kérdést fel sem teszed. Mert nem tudod, mit kérdezz. Úgy érzed, ha kérdezel, csak tudatlanságodnak adsz hangot, s hogy ettől kevesebbé, sebezhetővé válsz. 

Beszélek hozzád, elmondom mi fáj, mi szerez örömöt és mintha meg sem hallanád. Kérdést viszont nem kapok, melyből tudnám, neked melyik út járható. Mintha egy üres, hófehér fal előtt állnék, amit szívesen festenék, de te ott állsz és a színeket fekete festékkel takarod el, s közben a hófehér tisztaságot sírod vissza.

Kérdezem miért, de nem hallod. Keret kell, szabály, amelyhez tarthatod magad, s engem is. Ám a színeknek határ nem szabható, megállíthatatlanul hömpölyögnek tovább. A fekete sem fekete többé, hanem csak elkeseredett próbálkozás, amelyen átüt az eredeti.

Mond, miért nem engeded a színeket önmagukban létezni?

Szerelmesen

Talán én is eltűnök egyszer, mint eső után a szivárvány,
Talán hiányzom majd neked, ha elönt a magány.
S talán én sem leszek több elfelejtett szónál,
S tán újra hiányzom majd, ha már nem leszek, s te mégis hozzám bújnál.
Szeress, ölelj míg itt vagyok veled,
Szeress úgy, hogy szerethesselek!
Szeress így aki és ami vagyok,
Szeress úgy ahogy én szeretni akarok!

Amikor minden a szenvedély körül forog

Pizza, Focaccia, Italia, L’amore, Perfetto, Ciao … Imádom ezeket a szavakat! Nincs még egy olyan nyelv, amelyen ilyen pazarul vad kézmozdulatokkal kísérve lehet affektálni és még az is őrült szenvedélyesen hangzik, amikor fél kiló paradicsomot kérünk a piacon. És igen, telefonálás közben is mutogatnak. Nem, nem szándékosan, egyszerűen tudatalatti kifejezőeszközzé válik a kézzel formált nyelv.
Hogy mit imádok az olaszokban? A temperamentumot. Ez az a varázserő, amitől "dolce a vita" fűszeresek az emberek, és szerelem tölti meg a mindennapot. A bizsergés zsigeri szinten, az élet szeretete, barátok, család. Lenyűgöz az a felfogás, hogy egy egységet alkotunk, mi, a család, a legfontosabb szövetségesei egymásnak, amíg világ a világ.
Az olasz férfiak köztudottan csapodárak – vagy legalábbis mi ezt gondoljuk róluk. A verbális Casanovák, akik minden egyes alkalmat megragadnak arra, hogy bókoljanak akár egy vadidegen nőnek is. De itt megáll a dolog, csupán a jóleső érzés marad meg benned, hiszen melyik nő ne örülne egy mosolynak és egy-egy elismerő szónak? Ártatlan ám annál kedvesebb gesztus, amibe azonban nem kell többet belegondolni, mint amennyire hivatott: kifejezni a plátói hódolatot és tudatni vele, mennyire gyönyörű nő. Egyébként érdekes megjegyezni, hogy határozottan különbség van az északi és a déli olaszok között (nem csak e téren!) s míg egy északi büszkén húzza ki magát, ha megbámulják a barátnőjét, addig egy szicíliai forrong a féltékenységtől (sokkal kevesebbtől is, hiszen az is elég, ha imádott nője beszélget egy másik férfival).
La bella figura egy olasz kifejezés az olasz nőre, aki odafigyel a részletekre. A genetika sokat segített rajtuk, hiszen puha, napbarnított bőrük és fényes, ragyogó hajuk önmagában megkülönbözteti őket más nemzetek nőitől. Mindez egészséges önbizalommal és ízléses ruhákkal párosítva bámulatos kombinációt alkot – a nő, akinek nem csak saját megjelenése, de gesztusai, viselkedése és szavai is harmóniában vannak és kifejezik személyiségét. Akinek tökéletes kiegészítője az olasz férfi.
Buon appetito! Kihagyhatatlan megemlítenem, hogy milyen különleges kulináris élmény minden tál étel. Mert ez a paradicsom tényleg édesebb és a szósz tényleg sokkal intenzívebb. Mert ez a sajt valóban zamatosabb és képtelenség választani, annyi fajta létezik. Mert egy tál tésztánál igenis van jelentősége a kérdésnek: milyen tésztából szeretnéd. Mert ez az olivabogyó Mekkája, ahol egy átlagos piacon minimum 10 féle változatát találod. Az “aperitivo” több, mint egy fő étkezést megelőző előétel – sokkal inkább közösség- és családépítő funkciója van minden egyes együtt elfogyasztott olivabogyónak, szalámi szeletnek vagy épp mortadellának. Először nem értettem, miért ragaszkodnak hozzá, hogy vasárnap már 11-kor elkezdjék az előételek csipegetését, de aztán megértettem: miközben lassan kiélveznek minden falatot, megáll a világ, csakis az ízekre figyelnek. Másodlagos funkciója pedig az, ahogyan tényleg semmi más nem létezik, csak a jóízű beszélgetés a barátokkal és a családdal.
A mediterrán lelkületűek kicsit erőteljesebben élik meg az élet drámáit, és vicces, de tény, hogy minden, de minden a szenvedély körül forog az olaszoknál is.