Az éjjel álmomban
önfeledten Veled táncoltam, egy ismeretlen utca macskakövén. Köröttünk emberek forgataga, s bár mind sietett valahova, néha megálltak kérdőn egymásra nézve, nem
értve kettőnk különös
pillanatát. Az úton járművek
robogtak, a lámpák lázasan
villogtak, hol sárga, hol piros,
hol zöld. Néha egy duda élesen
kürtölt, a rohanó világ, akkor,
tőlünk mégis, különös
távolból szűkölt. Csak mi voltunk egymásnak, Te és én. Együtt
léptünk, egy lépést sem tévesztettünk
el. Én vezethettelek és te rám bízva magad
követté. A ritmus lágyan fonta
össze ujjaink, s a pillanat, az
utca mindkét oldalán, örök maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése