2012. május 17., csütörtök

Amikor a gyereket nem szeretettel, hanem félelemmel nevelik


Azt gondolom, hogy minden felnőtt által a gyerek ellen elkövetett erőszakos tett, akármilyen rövid és szelíd, élethosszig tartó érzelmi sebhelyet hagy.
Egy kedves barátom – nevezzük Zsuzsinak- a története keltette fel ismét a figyelmemet a családon belüli agresszióra.
Hiszek abban, hogy folyamatos figyelmet kíván meg ez a téma és szinte örök- kimeríthetetlen kérdéseket ébreszt mindenkiben. Ki az egyik, ki a másik oldalról, de konkrét véleménnyel rendelkezik. Zsuzsi története után vált számomra egyértelművé, hogy nem elítélni, hanem tájékoztatni kell a gyereküket bántalmazó szülőket. Hiszen ez a szülő többnyire nem jókedvéből üti lelkéből szakadt magzatját. Segíteni kell abban, hogy megálljt tudjanak parancsolni az ütésre emelt kéznek.
"Anya csecsemőkoromtól vert engem. Az első ütést, amire emlékszem, egy otthagyott ebéd miatt kaptam. Valami fura ételt, talán májat kellett volna megennem. Képtelen voltam rá, undorodtam tőle. Anya csúnyán elkalapált. Azután már nem is tudom megmondani, hogy miért kaptam ki. Mindenért és mindig. Aztán pár év után hozzánk került alkoholista mostohaapám is vert. Mondván nevelő szándékkal. Mert még csírájában kell kiölni az engedetlenséget a gyerekből. Anyu nem védett meg, mert félt, hiszen ez az ember őt is bántotta. Később sok gond volt velem, sokáig bepisiltem. És persze ezért is kikaptam végül, évekig...
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy anya szeretett engem. Nagyon sokat foglalkozott velem, még iskola előtt megtanított írni-olvasni. Nem is hibáztatom a verésekért. Ő is így nőtt fel, őt is verték gyerekkorában. A szüleim szerint a gyereknevelés egyik alapja a verés. Ők a mai napig nem értik, hogy ez milyen súlyos problémát okoz nekem.
Óvodáskoromban jöttem rá, hogy nem vernek minden gyereket. Erről mégis csak sokkal később tudtam beszélgetni másokkal. Csak nagylány koromban, amikor egy unokanővérem elmesélte, hogy ő is ilyen helyzetben van, sőt... Fantasztikus érzés volt, amikor egymásra találtunk. Végre megértett valaki.
Amióta felnőtt vagyok, szóba sem került a dolog. Szerintem annyi maradt meg bennük a nevelésemről, hogy lám, milyen rendes lány lettem, szép unokájuk is van már.
Nem tudják, hogy mit élek át nap mint nap. Rettegek, hogy el ne fogjon a düh, mert akkor elvesztem a fejem. Előfordult, hogy összevesztünk valamin a párommal, és én végül kékre-zöldre vertem őt az első tárggyal, ami a kezem ügyébe került. És csak utólag, a sérüléseit látva döbbentem rá, hogy mi történt. Rájöttem, hogy csak azokat bántom, akik közel állnak hozzám. Tőlük várom el, hogy megértsék, mi zajlik bennem, hogy segítsenek legyőzni a szorongásomat. Talán azzal, hogy fájdalmat okozok, éreztetni tudom a saját kínjaimat."
Számos pszichológiai kutatás bizonyítja, hogy a gyerekkori verés a későbbi évekre, akár a felnőttkorra is kihat. Az erőszak rombolja az önbizalmat, az önértékelést, kisebbrendűségi érzésekhez vezet. Ha nem érvényesül a szülőben az a szemlélet, hogy a gyereknek is jár a tisztelet, az ő testi-lelki szükségleteit is figyelembe kell venni, nagy károkat okozhat a gyerekben az érzés, amely a veréssel egyidőben jelenik meg: nevezetesen, hogy ő nem egyenrangú, vele bármit meg lehet tenni. Ráadásul ez még beépül az énképébe is.
A verés azt tanítja a gyerekeknek, hogy az emberek közti kapcsolat alapja az erő, és az nyer, aki erősebb. Minél gyakrabban vernek valakit, annál valószínűbb, hogy olyan felnőtt lesz, aki a többiekkel nem ésszel és jó példával próbál bánni, hanem erővel.
A bántalmazó és bántalmazott házastársak, akik verik a gyerekeiket, olyan bántalmazókat és áldozatokat nevelnek, amilyenek ők maguk. A gyerekek azt tanulják meg a szüleik példáján, hogy a csalódás feszültségének levezetése, az egyet-nem- értés kifejezése, a tekintély kifejezése egy náluk kisebb és gyengébb valakinek a bántásával lehetséges. Ezt az elvet látják minden alkalommal, amikor szüleik verekednek és harcolnak, és mindig, amikor a fizikai büntetések elszenvedőiként vesznek részt e folyamatban.
A gyermekbántalmazás akármelyik gyerekkel megtörténhet, nem számít, hol lakik, milyen gazdag vagy szegény a családja, vagy kivel él együtt. A bántalmazó pedig bárki lehet: szülő, nevelőszülő, családtag, gyerekfelügyelő, tanár, edző, vagy egy nagyobb gyerek is.
A gyermekbántalmazás bárhol megtörténhet – otthon, az iskolában, táborban, még a utcán is.

2012. május 14., hétfő

Esőcseppek


Esik, két napja folyamatosan esik az eső és én éppen így töltődöm fel újra és újra. Mintha minden bánatom esőcseppekben távoznának belőlem. Furának mondható ember vagyok, hiszen szeretem, ha esik az eső. Szeretem, ha a hideg, de olykor forró cseppek végiggurulnak fázó arcomon, vizes csíkot hagyva maguk után. Szeretem, ha az édes-sós víz hozzáér ajkaimhoz, oltva szomjamat.
Az eső engem mindig meg tud nyugtatni. Valamiféle olyan érzés tölt el, mintha Isten is velem együtt szomorú lenne. Hiszen, általában ahol én vagyok, akkor esik az eső, amikor szomorú vagyok. Az időjárás az én hangulatomra van beprogramozva. Néhány apró, észrevehetetlen esőcsepp is csillapítja az érzelmeimet. Ha ki tudom adni a fájdalmamat, minden jobb… és ezt az esőnek köszönhetem…
Emellett az esős sétákat tudom a leginkább tisztelni… hiszen ilyenkor senki sejtheti mitől is nedves igazán az arcom.