Nincs mondanivalóm számodra! Gyere, gyújts meg egy gyertyát, és feküdj ide mellém. Míg a gyertya fénye körbe táncol, addig csak az enyém vagy. Addig csak a tiéd vagyok. Csorog a fehér viasz, cseppekben folyik el az idő. Ne beszélj, nincs a szónak helye. Szavak nélkül érints meg! Meztelen bőrödet keresem, és a combodhoz simulok, öled az arcomhoz ér. Egy-egy pillanatra felnézek és gyönyörködöm a szemedben, illúziók színezik, mélyül a lélegzeted, lezuhansz, és zárul az ágy.
Nincs mondanivalóm számodra! Ujjaimmal, számmal szólok, tenyered nyomásával, mélyről feltörő sóhajjal válaszolsz. Csorog a fehér viasz. Elbódulsz, felkeltelek, pilláid lassan nyílnak, mondom én csak az enyém vagy, míg a gyertya el nem ég. Csak a tied vagyok. Nekem tartogatott szavakat súgsz, de nem hagyom. Arcod a párnába süpped, betakarlak, kezem édes békét hoz. Száddal az ajkamat kutatod, kezed a hajam fésüli, karod a nyakam köré fonod. Élvezed a pillanatot és én tőled élvezem a pillanatot.
Nincs mondanivalóm számodra! Szemed fénye tükröződik, benne látom magam, mely nekem világit. Meglátom benne, mit üzen a szíved, nem kell hogy szólj, fénye árulkodik. Lelkem mélyén laknak a kimondatlan szavak. Őrzöm őket titokban, míg lesz akinek elmondjam. De te csak ragadj el, úgy akarom, hogy lávával öntsön el mézédes
vulkánod, csókolj, borítsa ajkad az ajkam. Égess úgy, hogy elérj az övemhez, és
szégyenérzet nélkül kinyisd szobám minden ablakát.
Nincs mondanivalóm számodra! Sóhajunk elhalkul, testem ernyedten pihen feletted. De te már messze jársz, vanília illatból eszmélsz. Félálmomban végig simítasz a hátamon, a nyakamba csókolsz, ujjad a számba teszed. Búcsúzol. Még megborzongok. Testeden magaddal viszed az illatom. De már nem vagyok a tiéd és már nem vagy az enyém. Már nem csorog a fehér viasz. Lépteid távolodnak. A gyertya kialudt, nincs több gyertya és én sem várlak vissza!
