Voltam titkos ábránd
lebegő édes álom
bódító öröm érzés
lélekbe mélyedő szeg.
Szólni vágytam
mégis
ajkamra alvadtak
a szavak.
Hallgat a szoba
bámulnak a falak
szőnyeg porszemébe
vesz a értelem.
Soha nem kérted
maradjak csendbe,
vagy üvöltve szavaljam:
édes szerelem.
Szív ma még feszül
holnapra tán elhallgat,
semmivé lesz.
Némaság öntözte csend
nem siet, csak suhan,
ide ül mellém
s odébb állnak szavaim.
Bennem ragadt betűim
csonka darabja
mohón futja be
hallgatásom.
Csak némulok,
pedig ha lenne hangom
maréknyi betűből
súgnék néhányat.
