SM
Fehér foltokat festenek az évek,
Katonák araszolnak a frontvonal felé.
Fásultan játszom a foltgyűjtő versenyt,
Tudva, hogy minden pusztulás fájdalommal jár.
Szelíden kopogtat tarkómon a csönd,
Belülről zártam magunkat zajos magányba.
Ebben az elbűvölő némaságban,
Szűkölő hiány is kulcsra zárva:
Várja a szabadulást.
Csak nézzük egymást szótlanul,
Hogy áttörjük végre-valahára:
Ezt a reménytelen dermesztő rabságot.
