Ketten vagyunk,
csak mi ketten.
Ülünk ketten a folyó partján
csendben,
fogom a kezed,
te fogod az enyémet,
s leült közénk a némaság.
Nézzük,
hallgatjuk hosszan
amíg a víz fölött
a lehajló ég alatt
időtlenségbe költözik
velünk a csönd.
A fodrozó víz fölött
eltévedt dallamot
sodort felénk a szél
és csak szótlanul
merengek tevéled.
Nem beszélsz,
és nem szólok én
sem, szavak nélkül
érzed, mit érzek,
a csendet, a végtelen
nyugalomtengert
mely ellep, s a csendben
tengek-lengek veled.
Fogod a kezem, és én
fogom a tiédet.
Nincsenek mikorok,
nincsenek miértek.
Csak most van, csak
a jelen, fogom a kezed,
s te fogod az enyémet.
Így ülünk a végtelenben,
csak mi ketten.
