Vakbuzgón, félszegen, jelzőtlen alázattal.
Néhányan már szétrágták kötelékük,
De a legtöbbjük megfáradt, a csodákra már vak.
Mi haszna csapódni azokhoz, kik a tűz mellett ülnek,
S elegánsan kegyelmet remélni?
Ma arra kell menni, merre az utat mérik,
Hogy ítélhessük magunk: állunk-e vagy bukunk.
De mennyivel könnyebb osztozni a koncon,
S várni a vak csodát pucér érzelmekkel.
Mint zsákmányért futni ellenszegülve,
Vágtatva, akár a be nem tört, hófehér paripa.
