Ne nézz
rám! Tüzes tekinteted megperzsel, zsigereimig hatol, s belülről égek el a
vágytól, a halálos gyönyörtől. Érintésed megremegtet, lélegzeted elsöpör,
tekinteted felgyújt.
De! Mégis
nézz rám! Te csodálatos! Lángolni akarok, elperzselődni általad, érezni a kínt,
mit én is okoztam már oly sok másnak…
Szólj!-
Szavaid lyukat vájnak fülembe. Érints meg, beszélj hozzám, s lásd halálom: mint
tiszavirág hullok alá a sötét éj vermébe.
Ha csak
mi ketten vagyunk, miénk a világ. Szerető szívek vagyunk magányunkban. Felemelkedünk
az égbe, eljárjuk táncunkat, cirógatjuk egymást szavainkkal, mit csak mi érzünk.
Lebegünk az édes semmiben, s szívünk egyszerre dobban. Örök szerelmes
pillangótánc ez, az éjjel sötét védelmében.
De jaj…
Kél a Nap. Sugarai, mint éles kések választanak el tőled.
Ha más
lát, tovább repülsz. Közömbösen, hetykén, el, s tovább.
S íme,
pillangószív tud szeretni. De kit?
Csak a
saját fajtáját.
