Életünk során
kellően megtanulunk elfojtani, szorongani, stresszelni, fájdalmat okozni
magunknak, aztán másoknak is. De vajon megtudunk tanulni valaha igazán
szeretni, vagy helyette inkább a félelemre koncentrálunk, mint önmagunk lenni?
Félünk szembenézni a valósággal, félünk a
boldogságtól. Így aztán félelmeinken keresztül kapcsolódunk egymáshoz és nem
csoda, ha összegabalyodunk, összecsomózódunk és magunkba, majd egymásba
harapunk, egymásba karmolunk. Meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat, értékelni
magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk. Vannak az életünknek
olyan szakaszai, amikor elengedhetetlenül fontos, hogy letisztítsuk lelkünket
az évek alatt rárakódott hordalékoktól. Tartozunk magunknak annyival, hogy
kibogozzuk lelkünk összegabalyodott fonalát és feloldjuk csomót.
