Mesés karácsony

Az ünnepi őrületben bár névlegesen mindent mások örömére teszünk, mégis elfelejtünk látni, érezni, megtapasztalni. Hát én figyeltem, és csodákat láttam.

Láttam Holle anyót. A Nyugatinál lépkedett. Hóna alatt egy hatalmas fenyőfaágat cipelt, hosszú, ezüst haja meg-meglebbent a téli szélben. Annyira nem illett a Westend környékén szaladgáló, az ajándékok beszerzését az utolsó pillanatra hagyó forgatagba, hogy nem volt nehéz felfigyelnem rá. Mintha valóban a meséből lépett volna ki a maga koros-kortalanságával. A fenyőág eltúlzottan nagynak tűnt törékeny testalkatához képest, hosszú fekete kabátja pedig túl vékonynak sejlett a mínuszokban. De nem fázhatott, vágtatott át serényen a zebrán éppen előttem, aki a meleg autóból szemléltem őt.

Nem sokkal később lassú, álmatag pelyhekben hullani kezdett a hó. Épp hogy csak.

Hazaért Holle anyó… – gondoltam.

Láttam Télapót is. Ott ült a troli megállóban. Lábai mellett hatalmas zsákok gyűltek, talán nem talált minden gyereket otthon. A piros maskarát is levette már, ócska pufi kabátot és fekete nadrágot viselt, csak a hosszú, ősz szakálla emlékeztetett valódi önmagára. A tekintete is szúrósabb volt, mint az egy Mikulásnál megszokott, és amikor kíváncsian közelebb léptem, jól kivehetővé vált a hóna alatt szorongatott félig már üres (vagy félig tele?) boros flakon.

Lehet, hogy nem is a Télapó, csak egy öreg hajléktalan? Vagy egy hajléktalan Télapó?

Ám ekkor a hetvenhatos troli megállóját csilingelő muzsika töltötte be. Télapó előbányászott a kabátja belső zsebéből egy mobiltelefont. "Persze, megyek már, megyek…" – dörmögte érdesen, mégis lágyan az apró készülékbe. Aztán felállt, és a szemetesbe hajította az üveget.

Láttam egy Angyalt is. Nem volt több száz centiméternél. Szőke göndör fürtjei kikandikáltak a kötött sapka alól, amelyhez színben passzoló kesztyűt és divatos kabátkát viselt.

Szemlátomást untatta a karácsony küszöbére oly jellemző felhajtás. Ő már csak egyre vágyott: a színes fényekben pompázó fa alatt bontogatni az ajándékokat. "Mikor megyünk már?" – kérdezgette egy hároméveshez illő komolysággal és sértődöttséggel az anyukáját a hatalmas ruhaboltban. A mama viszont rá se hederített, egyre türelmetlenebbül próbált egy ruhát találni, amiben majd elkápráztathatja a családot, miután minden készen áll az ünneplésre.

Az angyal rám nézett. Nagyon kékek voltak a szemei. Úgy tűnt, szórakoztatja a "szemezésünk", kicsit még unatkozni is elfelejtett. Rám nevetett. Én meg rá.

Aztán az anyukája kézen fogta, és már húzta is a pénztár felé. Egy egyszerű fekete ruha mellett döntött. Próbálás nélkül. Arra nincs idő. Még át kell vinni a gyereket a nagyszülőkhöz, meg kell főzni a halászlét, fát díszíteni, becsomagolni az ajándékokat, egy-két kedves üdvözlő sms-t küldeni, megsütni a bejglit, inget vasalni a férjének, hazahozni a gyereket, satöbbi.

Azt talán észre sem vette, hogy egy Angyal kíséri őt…

(2010.12.25.)

Levél egy Angyalhoz

Kiskoromban karácsonykor vártam az angyalokat, elhittem, hogy vannak, elhittem, hogy látnak, és ha jó leszek, majd megtalálnak. Egy ideje már nem hittem bennük, úgy tettem, mintha nem lennének. Eltűnt a karácsonyi angyali ének, elveszett a csoda, kialudtak a meleg fények.

Most mégis egy angyalnak írok, egy angyalnak, aki mindent lát, tőle hallom megint az angyalok hangját, tőle hallom újra az angyalok szavát.

Boldog karácsonyt kívánok most ennek az angyalnak, akitől néha megint ˝gyerekebb˝ lehetek, akinek annyi mindent köszönhetek, és akit a szeretet ünnepén még jobban szeretek!

Négy évszak - A Tél

A tél hercegnője nem kérdez. Ha nem nyitsz ajtót, betör. Hoz havat, és hideg szelet, és közben észrevétlenül valami bágyadt melegséget is a lelkedbe. Határozott, mostanában kiszámíthatatlan, igazi uralkodó jelenség, talpig nő, szemeiben az elmúlás halvány fénye csillog. Legtöbbször komoly, de ha néha feloldódik hosszú hócsatákat lehet vele vívni. Mély fájdalommal és örömmel él. Öntörvényű és végtelenül makacs. Fekete-fehér a ruhája, súlyos a cipője. Elegáns, és erőt sugárzó a megjelenése. Olykor komoly üzletasszony. Kitartó, szívós, éles eszű.

Ölelése kemény, védelmező. Csókja álmos és elnyúló. Arca rideg, hajába hópelyhek ragadnak. Kívülről jeges, mégis őszintébb, emberibb, mint bárki más. Sosem hazudik, inkább kíméletlenül őszinte. Nehezen szeret de akit beenged, azért az életét adná.

Belül, a hideg felszín alatt mélyen elrejtve fényes titkokat őriz. Lehelete forralt bor illatú, nyakán színes sál. Tenyere ezer apró csodát ígér, szavai kimértsége mögött lappangó szenvedély hullámzik.

Nehéz a humora, de ha ráérzel, lehet vele nevetni. Kicsit mindig bánatos, sokat beszél a halálról. Természete foglyul ejt, nehezen enged. Nem hagyja magát megcsalatni, kemény és kitartó szerető. Egy Tél mellett megnyugszol, és a hosszú havas esték végtelen álomba nyúlnak mellette.